Tegnap négy mérkőzéssel elrajtolt az U17-es világbajnokság. A négy találkozón 18 gól esett, de csak kettőn volt igazi góleső. Uruguay 7:0-ra nyert Új-Zéland ellen, míg Brazília 6:1-re győzött a szlovákok ellen. Utóbbi mérkőzéssel külön foglalkozott a Fifa hivatalos honlapja.
A kilences mezben Mosquito, a tízesben Nathan. Forrás: fifa.com
Mosquito és Nathan, jegyezzeték meg a két nevet. :) Mindkét ifjú titán két gólt és két asszisztot jegyzett a tegnapi mérkőzésen. Fantasztikus labdákkal tömték egymást és kíméletlenül kihasználták a helyzeteiket. De elmondható a brazil csapat összes tagjáról, hogy rendkívül lendületes, tetszetős focit játszottak. Hatalmas különbség volt a két nemzeti együttes között. De térjünk vissza a két főszereplőre. A Fifa hivatalos oldala fényes jövőt jósol a két tehetségnek, akár a következő Bebeto&Romario vagy Ronaldo&Rivaldo duó is lehet belőlük. A brazil csapat másodedzője szerint a titok mindössze annyi, hogy egy csapatban, az Atletico Paranaense utánpótlás együttesében játszik mindkét labdarúgó. Remekül ismerik egymást, szinte csukott szemmel is kitalálják, hogy hová kéri a másik a labdát. A Fifa.com-nak adott interjújukból az is kiderül, hogy személyiségüket tekintve tökéletes ellentétei egymásnak. Mosquito, aki nyurga termete miatt kapta becenevét rendkívül beszédes, míg Nathan csendes srác. A pályán mindenesetre gyilkos párost alkotnak. :)
További eredmények:
Egyesült Arab Emírségek 1:2 Honduras (Gólszerzők: Khaled KHALFAN ill. Fredy MEDINA, Brayan VELASQUEZ) Kiállítva: Alshamsi a 26.percben
Uruguay 7:0 Új-Zéland (Gólszerzők: Kevin MENDEZ, Leandro OTORMIN (2), Franco ACOSTA (2), Facundo OSPITALECHE, Franco PIZZICHILLO)
Elefántcsontpart 0:1 Olaszország (Gólszerző: Luca VIDO )
Utolsó kommentek