Az Újpest legendás csatára, Szusza Ferenc nemcsak játékosként, hanem edzőként is beírta magát a történelemkönyvekbe.
Szusza a lengyel Górnik Zabrze edzőjeként egy felkészülési meccsen 4-0-ra múlta felül a Real Betist. Éz ez a győzelem olyan volt, mint egy sikeres állásinterjú. Szusza Ferenc megkapta a Betis padját, és egyben a nemes feladatot: juttassa fel a klubot a másodosztályból.
Mindez 1972-ben volt, két évvel később a küldetést teljesítette: a zöld-fehérekkel megnyerte a bajnokságot, és kiharcolta az első osztályú tagságot.
A következő történet pedig már a LaLigaban esett meg Szusza Ferenccel, amit ő maga osztott meg A magyar futball anekdotakincse című könyvben.
A lényegesen jobb FC Barcelona látogatott az otthonunkba. A meccs előtt egy nappal a klub elnöke hivatott:
— Mister — mondta, mert így szólítottak —, valamit kellene csinálni, hogy ne kapjunk ki.
— Elnök úr — kérdeztem —, csinálhatok akármit?
— Szabad kezet kap, de mentse meg legalább az egyik pontot...
Kezet fogtunk, én pedig még aznap éjjel öt emberrel föllocsoltattam az egész pályát. De úgy, hogy bokáig jártunk a vízben.
Másnap jött ki a Barcelona a pályára, Johan Cruyff ránézett a fűre, és összecsapta a kezét:
— Édes jó istenem —mondta—, mit eszelt ki már megint ez a magyar? Ezen a pályán nemhogy futballozni, de menni is alig lehet...
Tudni kell, hogy Spanyolországban bármilyen is az idő, meccset ritkán halasztanak el, nyugodtak lehettünk abban, hogy a bíró elrendeli majd a játékot.
Itt jegyzem meg, hogy hat hónapja nem esett eső akkor a városban.
Nos, elég az hozzá, hogy a mérkőzés 90. percében 0-0 volt az állás. Ekkor a Betis centerhalfja, Biosca kinézett a kispad felé, és azt próbálta megtudakolni, hogy mennyi az idő. Egyezményes jelünkkel mutattam neki, hogy vége a mérkőzésnek...
Ugyanakkor előttem öt méterre, a felezővonal közelében szabadrúgáshoz jutott a Betis. Odakiáltottam Bizcochónak, a jobb bekknek:
— Chico! (azaz gyerek), vége a meccsnek, nyúlj alá és íveld a kapu felé, minél messzebbre...
— Közben Biosca, az egyezményes jelet félreértve, elkezdett szaladni az ellenfél kapuja felé, mert azt hitte, hogy azt mutattam, menjen előre.
Bizcocho labdája beívelődött a tizenegyes pont tájékára és ott a szó szoros értelmében véletlenül ráesett Biosca fejére, onnan meg közvetlenül a gólvonal mögé. De úgy, hogy nem is mozdult meg többé.
1-0-ra nyertünk, a középkezdésre pedig már nem volt idő.
Ami ezután történt, az egészen hihetetlen volt: háromezer ember rohant be a pályára és nagy boldogságtól ruhástul fetrengtek a sárban...
Hétfőn a Betis elnöke újra fogadott. Megdicsért.
Mikor eljöttem tőle, azon a morfondíroztam: mi van akkor, ha mi kapunk ki a 90. percben esett góllal?
Lehet, hogy elbocsátottak volna?
Utolsó kommentek