Miroslav Klose a Lazio történetének első olyan játékosa, aki egy bajnokin ötször tudta bevenni az ellenfél kapuját. A góljain kívül sportemberi nagyságáról is tanúbizonyságot tett az idei szezonban, melyet Fair Play-díjjal jutalmaztak.
Manapság az olyan játékosoknak jár a legnagyobb rivaldafény, mint Mario Balotelli, akiről nagyjából az a legszolidabb hír, hogy megváltoztatta a haja színét. Legutóbb pedig azzal kavart nagy botrányt, hogy a barátnőjét felajánlotta a Real Madrid focistáinak, ha sikerül BL-döntőbe jutniuk. Nem meglepő módon a következő napon már azzal voltak tele a lapok, hogy véget ért a románcuk. Miroslav Klose pályafutását nem jellemzik botrányok, körülötte sosem forr a levegő, mégis beírta magát a futball történelemkönyvébe. Első válogatottbeli fellépésén (2001: görögök elleni vb-selejtező) góllal jelezte, hogy jó döntés volt neki meghívót küldeni. Második Nationalelfbeli szereplésekor erre csak ráerősített: újfent betalált (Albánia volt az ellenfél).
A 2002-es világbajnokságon robbant be a köztudatba, ahol 5 fejes gólja ezüstcipőt ért számára. Szaud-Arábia ellen megszerezte a vébék történetének első fejesekből álló mesterhármasát. Németországgal bejutott a fináléba, de ott alulmaradtak a brazilokkal szemben. A 2006-os németországi vébén is 5 találatot szerzett, mellyel kiérdemelte az aranycipőt és bekerült a torna álomcsapatába. A 2010-es tornán 4 góljával újra ezüstcipővel gazdagodott.
14 találatával a világbajnokságok törtetének második legeredményebbje (holtversenyben Gerd Müllerrel, a 15 gólos Ronaldo mögött).
Klubcsapataiban nem nyújtott annyira kiemelkedőt, mint a válogatottban, de szégyenkezésre nincs oka. Legjobb szezonja a 2005-06-os volt, amikor is 26 Bundesliga-találkozón 25-ször zörgette meg az ellenfelek hálóját a Werder Bremen támadójaként és 16 asszisztot is kiosztott. 2006-ban kétség sem férhetett hozzá, hogy Németországban az év labdarúgójának választották (aranycipő és álomcsapatbeli tagság a vébén, gólkirályi cím a Bundesligában).
A Werder Bremenben nyújtott nagyszerű teljesítménye több topcsapat érdeklődését is felkeltette, végül a Bayern Münchenben köttött ki. A bajoroknál nem úgy jött ki a lépés, ahogy szerette volna és a több játéklehetőség reményében átette székhelyét Olaszországba, a Lazio csapatához. Első szezonjában (2011/12) rögtön letette névjegyét: 13 góllal csapata házigólkirálya lett és 7 gólpasszt is kiosztott. A Biancocelesti hívei mégjobban a szívükbe zárták, amikor a Derby della Capitalén ő lőtte a győztes gólt a 93.percben (Lazio 2:1 Roma).
Második idényében 15 gólnál és 2 asszisztnál jár. A Bologna ellen ötször volt eredményes, mellyel a Lazio történetének első olyan játékosa lett, aki egy bajnokin öt gólig jutott. Ráadásul Klose az 1985–1986-os szezon óta az első játékos a Serie A-ban, aki öt gólig jutott egy meccsen (akkor a Roma játékosa, Roberto Pruzzo mondhatta ezt el magáról).
És hogy miért neveztem őt a cikk címében a modernkori labdarúgás lovagjának? 2005-ben a Werder Bremen játékosaként nem volt hajlandó elvégezni egy tizenegyest, amit szerinte igazságtalanul ítélt meg csapata javára a játékvezető. Sportszerű cselekedetéért Fair Play-díjat kapott. 2012. októberében újfent bizonyította emberi nagyságát: egy Napoli elleni bajnokin kézzel továbbította a labdát a kapuba. A találatot töröltette a bíróval. A gesztusért pályafutásának második Fair Play-díját kapta. Később így magyarázta tettét: "A bíró megkérdezte tőlem, hogy kézzel értem-e a labdához. Bevallottam, hogy igen, ez volt a legkevesebb. Sok fiatal nézi a meccseinket a tévében, s nekik mi példaképek vagyunk" - indokolta utóbb őszinteségét a csatár.
A labdarúgásnak mindig szükség lesz olyan igazi grál lovagokra, mint Miroslav Klose.
Utolsó kommentek