A blogom által kínált vasárnapi menü egy FA-kupa és egy spanyol bajnoki mérkőzés, azaz Liverpool-Brighton és Barcelona-Valencia.
LIVERPOOL - BRIGHTON, 17:30 (Digi Sport Plusz)
Érdekesség, hogy a két csapat a kisebbik kupában, a Liga-kupában már találkozott egymással ebben a szezonban, méghozzá a harmadik fordulóban. A Liverpool 2:1-re nyert és továbbjutott.
Az FA-kupa előző körében a Vörösök a Manchester Unitedet búcsúztatták, míg a Championshipben szereplő Brighton a Newcastle-t verte ki a sorozatból. A Seagulls (azaz sirályok) becenévre hallgató alakulat tavaly megnyerte a League One-t (harmadosztály). Jelenleg a kilencedik helyen állnak a Championshipben. Vezetőedzőjük az uruguayi Gus Poyet, aki a Chelsea-ben több mint 100 meccsen lépett pályára és a Tottenhamban is eltöltött 3 évet. A Brigthon keretében jelenleg két Manchester City játékos (Gai Assulin, Abdul Razak) is kölcsönben szerepel, bár ők széles körben még nem tettek szert nagy ismeretségre. Valamint a West Bromtól és a Wolverhamtpontól is van kölcsönben játékosuk. Egyébként a brightoniak 1983-ban egészen a döntőig jutottak, ahol az első meccsen döntetlent értek el a Manchester United ellen, míg a második találkozón 4:0-ás vereséget szendvedtek.
A találkozó esélyese természetesen a Liverpool. Mivel a bajnokságban gyengén szerepelnek, így a szurkolók méltán várják el, hogy meg is nyerjék az FA-kupát (már hétszer sikerült). A kisebb presztizsű Liga-kupa döntőjében mindenesetre ott lesznek (február 26-án lesz a finálé a Cardiff City ellen).
Tipp a végeredményre: Liverpool 2:0 Bighton
BARCELONA - VALENCIA, 21:30 (Sport1)
Immáron harmadszor találkozik egymással február hónapban a két gárda. A kupában a Valencia otthonában 1:1-et játszottak, míg a Nou Campban 2:0-ra nyert és ezzel bejutott a sorozat döntőjébe a katalán csapat. A bajnokságban a Barca második helyen áll, míg a Valencia 8 ponttal lemaradva a harmadik pozíciót foglalja el. Messiéknek úgy kell a 3 pont, mint egy falat kenyér. Bár már sokan lefutottnak tartják a bajnokságot, mivel a Real Madrid 10 pont előnnyel vezeti a tabellát.
Sima Barca győzelemre számítok.
Tipp a végeredményre: Barcelona 3:0 Valencia
Utolsó kommentek