HTML

Közösség

Kislány, nagy foci

Ki mondta, hogy a nők nem értenek a focihoz? Talán csak nem kérdezik őket...Én azonban kérdés nélkül is megmondom, ha lesre fut egy támadó, vagy ha úgy látom, hogy csődöt mond a 3-5-2. Talán érdemes lesz olvasni. Hisz ki tudja, talán a fociban is aranyat érhet a női megérzés... :)

Utolsó kommentek

Friss topikok

2012.01.31. 13:07 Ági07

Alan Smith a Milton Keynes Dons csapatához került kölcsönbe

A korábbi angol válogatott Alan Smith a Newcastle United csapatától a harmadosztályú Milton Keynes Donshoz került kölcsönbe a szezon végéig.  

Karl Robinson, a csapat edzője a klub történetének legnagyobb igazolásának nevezte Smith megszerzését. A sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy a 'Smudge' becenévre hallgató játékos még mindig nagyon fiatal és éhes a sikerre. Érdekesség, hogy a harmadosztályú csapat menedzsere és új játékosa egyidősek, mindketten a 31. évüket tapossák. Smith a Leeds Unitedben kezdte pályafutását, 2001-ben Bajnokok Ligája elődöntőben is szerepelt velük. 2004-ben 7 millió fontért a Manchester Unitedhez került, ahol egy angol bajnoki címet és egy Ligakupát nyert. 2007-ben 6 millió fontért igazolt a Newcastle Unitedhoz.

Smith mindössze 6 percet játszott az idei szezonban a Szarkáknál. Többek között ezért is hálás a Newcastle francia menedzserének, Alan Pardewnak, hogy lehetőséget biztosított neki a váltásra. Továbbá kiemelte, hogy a 2004-ben alapított Milton Keynes Dons előtt fényes jövő áll, melynek szeretne a részesévé válni és segíteni a sikerek elérésben. Valószínűleg ma este erre lehetősége is lesz a Sheffield Wednesday elleni bajnokin. A klub jelenleg az ötödik helyen áll a League 1-ban.

 

A Manchester United játékosaként szerzett egyik szépségdíjas gólja:

Pályafutásának egyik legszörnyűbb sérülése, amely után közel 1 éveg nem lépett pályára:

6 komment

Címkék: alansmith


A bejegyzés trackback címe:

https://kislanynagyfoci.blog.hu/api/trackback/id/tr44035550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tothcsab 2012.01.31. 23:34:02

"A Leeds színeiben szerzett egyik legszebb gólja" - :D azért humorérzékért nem kell a szomszédba menni úgy látom

Ági07 2012.02.03. 09:08:10

@tothcsab: Hú! Én is öngólt lőttem. :D Nem is kicsit. :-)

tothcsab 2012.02.03. 12:38:01

azthittem szándékos :)

Ági07 2012.02.03. 12:57:24

@tothcsab: Azért kedves Tőled, hogy azt feltételezted. :D

tothcsab 2012.02.03. 21:38:35

A Leeds meg a MU drukkerek úgytudom ősellenségek, azthittem azért a szúrka piszka :)

Ági07 2012.02.04. 10:57:42

@tothcsab: Mondhattam volna azt is, igazad van! :D
süti beállítások módosítása