Ahogyan az várható volt, a legkiélezetebb negyeddöntő volt az angol-olasz. A végén Buffonék örülhettek. Angol drukkerként nem osztoztam a jókedvükben. De azt el kell ismerni, hogy teljesen megérdemelten jutott tovább az Azzuri. Az első félidőben még az angoloknak is voltak lehetőségeik, a második játékrészben és a hoszabbításban viszont az olaszok uralták a játékot, szinte csak náluk volt a labda. Az összes lövési kísérletet tekintve 35:9 az olaszok javára. Ez az adat magáért beszél.

Az UEFA Andrea Pirlot választotta a találkozó legjobbjának. Igazi vezére volt a válogatottnak, remekül fedezte a labdát, pontos passzokkal szolgálta ki a társait és a büntetőpárbaj során panenkás mozdulattal juttatta a hálóba a labdát, amellyel lélektani előnyhöz juttata válogatottját. A meccs végén elmondta, hogy nagyon örül a meccs legjobbja díjnak, de a legfontosabb, hogy bejutottak az elődöntőbe. Pirlo eddig az egész Eb alatt meghatározó tagja volt a nemzeti csapatnak. A horvátok ellen gyönyörű szabadrúgásgólt lőtt és akkor is őt választották a találkozó legjobbjának.

A Háromoroszlánosok a negyeddöntő nagy részében csak arra vártak, hogy mikor hibáznak az olaszok, de a kontratámadásaik nem vezettek eredményre. Ashley Young és Wayne Rooney különösen gyenge napot fogott ki. Young helyett talán Alex Oxlade-Chamberlaint kellett volna behozni, lendületet vitt volna a játékba. Míg Welbeck cseréje talán túl korai volt és nem túlzás kijelenteni, hogy jobb volt, mint Rooney, de Hodgson nem merte lekapni a pályáról. Azért ez valahol érthető is. Az angolok közül John Terryt emelném ki, aki rendkívül sokat dolgozott és mentett hátul. Talán a következő világversenyen fordul a kocka, ha tizenegyesekre kerül a sor, mert hogy ez nem az angolok műfaja az biztos. (Eddig mindössze egy alkalommal volt szerencséjük.)

Június 28-án az elődöntőben Olaszország a németekkel találkozik. A múlt Buffonék sikerét ígéri, mivel még soha nem kaptak ki Eb-n vagy Vb-n a Nationalelftől. A jelenlegi forma alapján azért van mitől tartaniuk.