Amikor a Chelsea leigazolta David Luizt a Benficától még nem tudta, hogy a hátvéd a focin kívül pozitív energiaátvitellel is foglalkozik. A portugál ezirányú tehetségét a gól ellen beoltott Fernando Torresen teszteli. Több-kevesebb sikerrel. A brazil Ramires szintén a Benficától került a Kékhez, róla nem derült még ki semmilyen rejtett gyógyító képesség. Az viszont biztos, hogy hosszú távon számolnak vele, ugyanis 2017-ig meghosszabbították a kontraktusát. Az angol csapat korábban még soha nem találkozott a Benficával, bár az angol csapatok portugál randevúja rendre rosszul sült el ebben a szezonban. (A Manchester United épp a Benficával szerepelt egy csoportban. Mindkét meccsük döntetlennel végződött. A Vörös Ördögök a csoport harmadik helyén végeztek, ami azt jelentette, hogy az Európa Ligában 'vitézkedhettek' a továbbiakban. A másik manchesteri alakulatot pedig a Sporting búcsúztatta.) Ráadásul Drogbáék még nyeretlenek idegenben a Bajnokok Ligája idei kiírásában.
A fenti tények dacára a Chelsea győzelmére számítok ma este. Legalábbis a továbbjutásukra biztos feltennék egy nagyobb összeget. A Napoli ellen is az ő továbbjutásukra tippeltem. Az bejött.
Utolsó kommentek