Michel Vorm 2011. augusztusában 2 millió euró fejében érkezett a Premier Leaguebe, a frissen feljutó Swansea együttesébe, a holland Eredvisieben szereplő Utrechtből. Rövid idő alatt vált a Hattyúk húzóemberévé és a napokban már a Chelsea, a Tottenham Hotspur és a Manchester United is érdeklődött iránta. Számokban kifejezve lehet leginkább szemléltetni, hogy milyen teljesítményt is nyújott az Oranje második számú kapusa az angol első osztályban. 21 meccsen védett, ebből 9 találkozót hozott le kapott gól nélkül, két büntetőt fogott ki (Clint Dempsey és Ben Watson eszén járt túl) és összesen 81 védést mutatott be. Rajta kívül csak a tabella élén álló Manchester City kapuvédője, Joe Hart tudott 9 meccset lehozni kapott gól nélkül. Valljuk meg őszintén, hogy Vormtól nagyobb teljesítmény ez, nem lebecsülve ezzel a walesi csapat védőit, de mindenki tisztában van vele, hogy a jelenlegi listavezetőnek klasszis hátsó alakzata van.
Vormot a csapattársai macskának becézik, mert jók a reflexei és nagyon nehéz gólt lőni neki. Másik beceneve pedig nem más, mint: "The penalty killer", azaz "tizenegyesölő". A hálóőrnek fogalma sincs, hogy mikor ragadt rá ez a név, de tény, hogy jól megy neki a büntetők hárítása. Elmondása szerint a titok csak annyi, hogy mindig belenéz a rúgó szemébe, megpróbálja kitalálni a gondolatait és kivár az utolsó pillanatig.
Vorm azt is elmondta, hogy óriási különbség van a holland és az angol bajnokság atmoszférája között. Az Utrecht színeiben az év csúcspontja az Ajax elleni derbi volt, a Premier League-ben viszont minden meccs hatalmas élmény számára. Szerinte az angol közönség sokkal jobban tiszteli az aktuális ellenfelet. Ezt tapasztalta is Vorm az Anfield Roadon elért gólnélküli döntetlen után, amikor óriási tapsot kapott a hazai közönségtől.
Swansea-ban már legendaként tekintenek a kapusra. Jó példa erre az az eset, ami a helyi Tescoban esett meg vele. Vásárláskor megkérdezte az eladót, hogy mennyibe kerül az általa vásárolni kívánt zöldség. Az eladó egy laza "Hello Legenda!" köszönéssel nyitott. A kérdésre pedig azt választolta, hogyha az én boltom lenne, nem kellene fizetned. Michel Vorm rendkívül szerényen reagált és csak mosolygott az eseten.
Minden esély megvan rá, hogy ez szimpatikus holland kapus a válogatott első számú hálóőrévé lépjen elő és egy nagy angol csapat hálóját védje, akár a Manchester Unitedét, mint ahogyan azt nem is olyan régen honfitársa Edwin Van der Sar tette.
Utolsó kommentek